Legyél Te is magabiztos édesanya!

Megmutatom, hogyan tudsz felkészülni testben és lélekben a természetes szülésre és a sikeres szoptatásra, az anyaságra!

Babára Hangoló Program

Ezt a programot úgy raktam össze, hogy a leggyakorlatiasabb és legnagyobb segítséget tudja nyújtani a szülőpárnak a felkészülésben és még azon is túl!

Amikor kisbabát várunk nem elég pusztán a szülésre készülni. Az emberek általában csak egy napra készülnek. Az esküvőjükre a nagy napra, vagy amikor babát várnak, a szülésre.

Bár nagyon fontos a szülésre készülni, legtöbben letudják annyival, hogy a közösségi médiában, baba-mama csoportokban más anyák tapasztalatait olvasgatják. A kép ilyenkor nem tiszta. Egy eképpen elmesélt szülésélmény nem sokat árul el nekünk arról, hogy az adott anyának milyen tervei voltak, hogyan készült a szülésére, mi volt a cél. Legtöbbször csak orvosi szemszögből közelítik meg az eseményt.

Majd elkönyveled, hogy a szülés fájdalmas, borzalmas esemény, amin túl kell esni, túlélni, majd utána végre boldogan élhetünk, a többit már megoldjuk.

Aztán szembesülünk néhány órával a szülés után azzal, hogy a pici babánkat most már nekünk kell életben tartanunk. Nincs tej, éhes, sír, a szoptatás fáj, hogy ez mennyire nehéz, ráadásul a szülést még ki sem hevertük, máris itt a következő feladat.

Amikor kisbabát várunk nem elég pusztán a szülésre készülnünk. A szülésre, a szoptatásra, az anyaságra kell készülnünk, hogy tudjuk, mi vár ránk, milyen problémákra kell számítanunk, és azokra mik lesznek a megoldások.

Az egyhónapos kurzusom alatt olyan bizonyítottan működő folyamaton viszlek végig, ami az egészséges baba-mama páros felmerülő problémáira nyújt megoldást,úgy mint  a szülésfelkészülés, szülés utáni regenerálás, szoptatás, még a hírhedt újszülött kori hasfájás is.

Ez a program választ el attól, hogy sikeresen vedd közös új életetek első akadályait.

Egy hónap alatt megkapsz minden tudást ahhoz, amivel már sokkal nyugodtabban indulhatsz a szülőszobára, és kezdhetitek meg közös életeteket a kisbabátokkal

Szülésfelkészítés

Tudni fogod mi történik a testedben szülés alatt, és hogyan készülj fel a kórházi szülésedre. Légzéstechnikákat, fájdalomcsillapító technikákat tanulsz. Lesz elég bátorságod informált döntéseket hozni a szüléseddel kapcsolatban. A testi lelki felkészülést pedig a kismamajóga biztosítja számodra.

Szoptatásfelkészítés

Tudni fogod hogyan működik tejtermelés, és hogy ez hogyan függ össze kisbabád igényeivel. Megtanulod a sikeres szoptatás stabil alapjait, a szoptatás alatt leggyakrabban előforduló nehézségeket és azok megoldásait.

Babamasszázs

Kezedbe adom a hasfájás ellenszerét, a nyugodt, kiegyensúlyozott kisbabákhoz vezető ajtó kulcsát. Az érintés nyelvének tudását. Masszírozd el a könnyeket, a fájdalmat, tölts minőségi időt babáddal, miközben fejleszted őt!

Egy hónap alatt átadom neked a megfelelő mennyiségű tudást ahhoz, hogy magabiztos légy a szülőszobán, a szoptatásban és az anyává válás kapujában

Hetente 1 online élő foglalkozás!

Hozzáférés az összes egész eddigi tananyagomhoz videós és írásos formában!

Irháziné Szántai Judit - a Te dúlád, aki kísér a szülővé válás útján

Két csodálatos kislány édesanyjaként magam is megtapasztaltam azt, milyen, ha nem készülsz fel a szülésre, szoptatásra, az anyaságra. Megtapasztaltam azt is, milyen ha tudatosan kezedbe veszed a dolgok irányítását. Azt szoktam mondani, az első gyermekemnek jutott a nehezebb út, hogy ma az lehessek, aki vagyok.

Segítek, hogy te már ne kövesd el azokat a hibákat, amelyeket legtöbben első gyermekesént elkövetünk akaratunk ellenére úgy, hogy a legjobb szándék vezérel bennünket. A második várandósságom idején már sokkal tudatosabb voltam, és felkészültem amennyire csak tudtam.

Ma már nem csak kétgyermekes anyaként, hanem temérdeknyi megszerzett tudással segítem a hozzám forduló kismamákat/párokat, az anyává/szülővé válás útján.

Immár 2 éve tanítom a kismamákat tudatosan megélni a várandósságukat, felkészülni a szülésre és a szoptatásra. Amikor már a várandósság idején megtanulod, hogyan engedd el a napi stresszt, mikre figyelj oda ha szülésfelkészülésről beszélünk, hogyan szoptass sikeresen, az egy egészen más minőséget ad ennek az időszaknak. Magabiztosságot, hogy tudom, mert megtanultam, biztonságot és békét, mert van kihez fordulnom, ha elakadnék.

Fontosnak tartom azt, hogy a kismamán túl foglalkozzak az apával is. Az anyán keresztül a nagyszülőkkel, dédszülőkkel, a női felmenőkkel, akikkel gyakran konfrontálódhat a fiatal szülőpár a generációs különbségek miatt.

Büszke vagyok arra, hogy eddig sok sok szülőpárnak vagy kismamának tudtam segíteni programjaim, vagy egyéni tanácsadásom alkalmával, az írásaimmal, a zárt csoportommal, melynek segítségével visszajelzések alapján a legnehezebb időszakokat is sikerült átvészelni.

Segítelek az anyává válás útján

Lépj az anyává válás útjára! Senki sem mondta hogy könnyű lesz, de meg lehet könnyíteni!

Vásárlással kapcsolatos tudnivalók

1. Utalásos fizetés

A tananyag fizetése átutalásos fizetés formájában lehetséges.

Az összeg beérkezése után 24 órán belül elkészítem a számládat az általad megadott számlázási adatokkal és megküldöm az e-mail címedre. A vállalkozásom a szamlazz.hu számlázó programot használja.

2. Töltsd ki az alap adataidat

Elsőként kérlek töltsd ki pontosan az alap adataidat. Külön figyelj a névre és az email címre, mert erre fogjuk elküldeni a tananyag hozzáférési adatokat.

3. Töltsd ki a számlázási adatokat

Az itt megadott adatokkal fogjuk kiállítani az elektronikus  számládat, így kérünk, légy nagyon figyelmes.

4. Fogadd el az ÁSZF-et és az Adatkezelési Szabályzatot

Mi sem szeretjük az ilyen jogi dolgokat, de mivel törvénytisztelő vállalkozás vagyunk, ezért sajnos muszáj a megrendelő űrlapon ezeket elfogadnod, hogy véglegesíteni tudd a megrendelésed.

5. A Babára Hangoló Programhoz járó ajándék

A BPA mentes szilikon rágcsaláncot Zsümi (Facebook) ajánlotta fel. Az első 10 vásárló számára tudjuk biztosítani. Az ajándék láncok készen vannak, módosításra nincs lehetőség. Válsztható színek, fiús, lányos, uniszex. Ezzel kapcsolatban minden megrendelőt keresni fogok. Az ajándékok postázása a megrendelés/fizetés beérkezését követően egy héten belül megtörténik az általad megadott szállítási címre! Kérlek nagyon pontosan töltsd ki az űrlapot!

6. Nyomd meg a „Megrendelés véglegesítése” gombot

Ezt követően az email címedre kapsz egy Díjbekérő e-mailt. A benne szereplő utalásításoknak megfelelően, kérlek utald el a részvételi díjat!

Segíthetünk valamiben?

Ha felmerült benned bármilyen kérdés, akkor írj nekünk e-mailt a info@tudatosvarandos.hu címre, vagy hívj minket a +36 -30/7439062-es telefonszámon munkaidőben.

Garanciák

Törődés garancia

A program ideje alatt szoros kapcsolatban állunk egymással. A heti konzultációkon az összes kérésedre választ kapsz.

Igény garancia

A program elején felmérem , hogy milyen igényeid vannak, mi az amire mindenképpen választ szeretnél kapni, így biztosan nem kell attól tartanod, hogy csalódni fogsz a program során.

Gyakori kérdések

Elsősorban a 25-32. hetében járó kismamák számára állítottam össze ezt a programot. De ha te még nem tartasz itt a várandósságodban, akkor is nyugodtan választhatod a programot, mert a tananyag örökre a tiéd marad, és később is lesz időd foglalkozni még vele. Úgy gondolom biztonsággal maximum 35. hétig jelentkezhetsz! Ez után már kérdéses, hogy be tudod-e fejezni a tanfolyamot, hiszen bármikor érkezhet a kisbabád. 🙂

A képzés október 18-án kezdődik, a végső létszám pedig október 15-én dől el. Ezután már nem tudsz jelentkezni.

Legfeljebb 10 fő vesz majd részt, ez kellően kis csoport, hogy hatékonyan tudjunk haladni, ugyanakkor elég nagy ahhoz, hogy egy támogató közösség jöjjön létre, ahol a babák szinte egyidősek.

A google meet  segítségével neked csak internetre és egy telefonra/laptopra lesz szükséged ahhoz, hogy csatlakozz. Az első alkalom előtt mindenképpen legyen feltelepítve ez az alkalmazás. Az oktatási anyagot videós és írásos formában emailben megküldöm neked.

Ha erre az egy programra szánsz időt, akkor a program végére megszerzed az elémleti tudást, nem maradnak megválaszolatlan kérdéseid. Ha a mozgásos modullal is halasz, az izmaidat is sikerül formába hozni, mire eljön a szülés időpontja. Szerinted megéri?

tudatosvarandos.hu | Minden jog fenntartva 2021 | Általános Szerződési Feltételek

Scroll to Top